Írta: TIR - SULI
Kérem tanulmányozza át rövid bemutatkozásunkat közlekedésbiztonsági, balesetmegelőzési és vezetéstechnikai tevékenységünkről.
Programajánlatunkat az életkori sajátosságoknak megfelelően dolgoztuk ki és végezzük is. Szólnak az általános iskola 7.-8. osztályosainak, a középiskolásoknak, főiskolásoknak, a felnőttek különböző csoportjainak. Ezen programokat az Autósiskola keretein belül végeztük közel tíz éven keresztül, megbizonyosodva arról, hogy a különböző korosztályok „vevők” is arra (pl. 2007-2008-as tanévben 5640 diáknak tartottunk előadást). Részt veszünk közlekedési versenyek szervezésében, lebonyolításában a Tolna Megyei Balesetmegelőzési Bizottság tagjaként is. Saját rádió és televizió műsorunk is a balesetmegelőzés jegyében zajlik, újságcikkeink is erre vállalkoznak. Mindezt saját erőből tettük és tesszük is, de már alapítványi keretek között visszük tovább ( Tolna megye Közlekedésbiztonságáért ).
A magán, úgynevezett „úrvezetők”, vállalati érdekből, de nem gépkocsivezetői munkakörben, valamint a „hivatásos” gépkocsivezetők csoportjainak ajánlataink a következő témaköröket tartalmazzák:
1. Speciális mozgásismereti tréning (gyakorlati)
Autósiskolánk és Alapítványunk együttműködik Ikotics Istvánnal aki tervezője, konstruktőre, trénere annak a Mercedes Vito tréningautóval lebonyolítandó alap- és továbbképzési programnak, mely NKH jóváhagyással rendelkezik.
- az Ikotics-féle tréningautóval veszélyhelyzeteket élhet át igazi veszély nélkül száraz úton imitálja a megcsúszást, mintha vizes, vízátfolyásos, sáros, havas, jeges, tükörjeges úton közlekedne
- megtapasztalhatja a csúszáshatáron haladást, a jármű megcsúszását, valamint annak elhárítására alkalmazható technikát
- gyakorolható a közlekedő partnerek hibájából kialakuló balesetveszélyes helyzetek kezelésének technikája
- a tréning lebonyolítható megfelelő terület biztosításával akár helyben is ( aszfaltozott kb. 20 m x 100-150 m )
- objektíven mérhető a kormányzás mennyisége és milyensége
Referenciák a teljesség igénye nélkül, Nemzeti Közlekedési Hatóság, Rendőrség, Tűzoltóság, Honvédség, személy-, teherfuvarozó vállalkozások, egyéni megrendelők.
2. Közlekedés Rendészeti Szabályok
- módosítások
- a statisztika alapján nagyobb számban előforduló balesetek szabály magyarázatai
- hallgatói ill. vállalati kívánalmak
3. Kultúrált Közúti Közlekedésért
- bizalmi elv
- közlekedési erkölcs
- defenzív taktika
- balesetelemzés
- vezetési és pihenőidők, digitális tachográf kezelése
4. A jármű vezetése
- a vezetés elmélete, technikája
- mozgásismeret
- defenzív vezetés a gyakorlatban
- vezetés különböző körülmények között ( pl. éjszakai vezetés )
5. Felmérés, ellenőrzés
- KRESZ tesztlap
- speciális mozgásismereti tesztlap
Továbbképzési programajánlatunk rugalmas, a témakörök kiválasztása, időszükséglete a megrendelővel közösen, igényeinek megfelelően a szakmai szempontok figyelembevételével kerül kialakításra, a díja ennek függvénye.
Köszönöm megtisztelő figyelmét, ha tájékoztatónk elemei összeegyeztethetők az Önök vállalatának képzési, balesetmegelőzési gondolkodásával, kérem keressen a megadott elérhetőségeken.

