Következő tanfolyam indul:
1 nap, 21 óra, 52 perc a kezdésig Moped, Motorkerékpár, Személygépkocsi (05.21)
Írta: TIR - SULI
A szakoktatói továbbképzés során, többen meglepődtek, hogy egyes feladatoknál milyen gyenge eredményeket értek el. Főként a fékezéses feladatok végrehajtása során elért eredmény okozott csalódást néhány szakoktatónak.
Nagyon élethű az összes útvonal. Autópálya esetében is legalább 2 közül lehet választani, de a belváros, a város és az országút is 2-3 változatban választható. A „forgalomban” történő „haladás” közben a lehetséges veszélyhelyzeteken kívül olyan forgalmi szituációkkal is találkozhatunk, mely gondolkodásra is készteti a jármű vezetőjét. Van olyan helyzet is, ahol több „jó” megoldás is lehetséges, de ezeket általában csak ritkán találják meg első kísérletre.
A kezdeti „szédülés” után egész jól bele lehet „feledkezni” a szimulátorral történő vezetésbe. Az idő gyorsan eltelik, s olyan helyzetek is „kipróbálhatók”, melyek kimenetele, illetve eredménye a valós forgalomban erősen kétséges lehet, a közlekedés más résztvevője számára nagy veszélyt jelenthet.
Erre a szimulátorra is igaz, hogy nem annyira olvasni, mint inkább kipróbálni kell, s igazi élményt nyújt.
