Mielőtt a szimulátor jellemzőivel megismerkednénk, tekintsük át röviden a szimulátorok felosztását. Alapvetően két nagy csoportba oszthatók. Azok a szimulátorok, melyek járművek átalakításával jönnek létre, általában a jármű mozgása során fellépő stabilitás-vesztések „megízlelésére”, továbbá a jármű menete stabilizálásának, a megcsúszások kivédésének begyakorlására szolgálnak. Zárt – azaz forgalomtól elzárt - pályát igényelnek. Viszonylag alacsony sebességnél elérhetők a megcsúszások, illetve megtapasztalhatók a jármű kereke és a talaj közötti tapadás változásai, és változások hatásai a jármű irányíthatóságára. Ezeket a szimulátorokat mobil-szimulátoroknak is szokás nevezni. Az előnyökre és a hátrányokra most nem térnünk ki.

A stabil-szimulátorok jellemzője, hogy a „jármű” nem mozog, csak a mozgásának egyes „visszahatásai” jelennek meg a vezető munkaterében. Minden kezelőszervvel (kormány, pedálok, „sebességváltó”, kapcsolók, műszerek, stb.) rendelkezik. A járművezetői ülés ugyan úgy állítható, mint a valós járművekben, s még a biztonsági öv is hasonló módon áll rendelkezésre. Csak ár függvénye, hogy milyen irányokban mozog a vezetői ülés, illetve fülke nélkül, „fél” fülkével, vagy teljes vezetői fülkével kerül összeépítésre. Az ilyen típusú, illetve hasonló elven működő szimulátorokat, a közúti járművek mellett, a vasúti, de jóval korábban, már a légi járművek vezetőinek alap és továbbképzéséhez is kifejlesztették. Az ebbe a csoportba tartozó szimulátorok nagy előnye a mobil-szimulátorokkal szemben, hogy olyan veszélyhelyzetek is létrehozhatók, természetesen biztonságos körülmények között, - melyekkel a közúti járművezetők jelentős része csak nagyon ritkán találkozik, s olyan esetben gyakran baleset is bekövetkezik.